Ehhez elengedhetetlen feltétel az aktuális támogatási rendszer, eljárásrend, a hatályos jogszabályi környezet alapos ismerete, valamint a korábbi pályázatok, pályázati időszakok során szerzett tapasztalatok megléte.
Szolgáltatásaik elsősorban a pályázatírás, a projektmenedzsment területére terjednek ki. Segítséget nyújtanak minden olyan ügyfél számára, akik fejlesztéseiket pályázati forrásból kívánják megvalósítani. Jó kapcsolatokat ápolnak a fejlesztési szakpolitika koordináló és megvalósító intézményrendszerrel. A fő fókuszuk, hogy ügyfeleiket pályázati forrásokhoz segítsék.
FUTURE CONSULTING Kft. látja, hogy a pályázat a legtöbb cégvezető számára kifejezetten bonyolultnak és bizonytalannak tűnik, amely miatt sokan távolságtartással vagy nagyon óvatosan kezelik azt.
Pedig nem feltétlenül kell ennek így lennie.
Szakértőik az első lépéstől az egyes projektek sikeres és szabályszerű végrehajtásán keresztül, a pályázati folyamat minden egyes lépésében segítik ügyfeleiket azért, hogy az egyes pályázatok sikeresen és problémamentesen záruljanak, ügyfeleink megelégedésére.
Ehhez azonban több dolog nélkülözhetetlen. Egyrészt elengedhetetlen feltétel az aktuális támogatási rendszer, eljárásrend, a hatályos jogszabályi környezet alapos ismerete. Eredményesen pályázni ugyanis kizárólag a lehetőségek és szabályok ismerete mellett lehet.
Másrészt ismerniük kell ügyfeleik fejlesztési elképzeléseit, igényeit. Hiszen csak úgy tudnak számukra pályázati lehetőségeket kínálni, ha tudják, hogy mit szeretnének elérni.
Harmadrészt tisztában kell lenniünk az új és a kiírás előtt álló pályázatokkal. Sokan azért maradnak le egy-egy igazán jó pályázati lehetőségről, mert arról nem vagy csak túl későn értesülnek, amikor már vagy a határidő vagy a rendelkezésre álló pályázati keret túl szűkös.
A FUTURE CONSULTING Kft.-nél, ahol a jövő üzleti lehetőségeit és kihívásait a legmodernebb megoldásokkal és szakértelemmel kezelik. A cég célja, hogy ügyfeleik számára innovatív tanácsadási szolgáltatásokat nyújtsanak, amelyek elősegítik a fejlődést és a versenyképességet a folyamatosan változó piaci környezetben.
FUTURE CONSULTING Kft.
Cím: 4400 Nyíregyháza, István utca 6.
Telefon: 30/128-9214
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Kövessen minket, és további agrárgazdasági híreinket: www.facebook.com/AgrarvilagMagazin