A hallgatóink között termelésirányítók, vállalkozók, hivatali dolgozók, sőt egészen más területekről érkezett szakemberek is vannak. „Magyarországon a Vidékfejlesztési agrármérnöki MSc-re jelentkezők csaknem 70%-a az SZTE Mezőgazdasági Karát választja a keresztféléves felvételi eljárásban. Ez számunkra nagy megtiszteltetés és egyben elismerés is. Ennek okai között a felkészült oktatók, az egyes tantárgyakhoz kapcsolódó elméleti és főleg gyakorlatorientált képzés áll, amelyet a Szegedi Tudományegyetem neve is fémjelez” – fejtette ki dr. habil. Ferencz Árpád, szakfelelős, az SZTE Mezőgazdasági Karának főiskolai tanára.
A szakon folyó gazdaságtudományi ismeretek közül érdemes kiemelni a Vezetői számvitel, a Vidékszociológia, az Emberi erőforrás gazdálkodás, a Mezőgazdasági piacok gazdaságtana, a Vidékgazdaságtan, valamint az Alkalmazott projektmenedzsment tárgyakat.
A vidékfejlesztési ismeretek közül pedig az Agrárpolitika, a Vidék- és környezetpolitika, a Településfejlesztés, az Integrált területfejlesztés, az Agrárinformációs rendszerek, a Helyi gazdaság- és vállalkozásfejlesztés, a Település és térségmarketing, illetve a Térségi tervezés és programozás tantárgyakat is. Hogy mivel is foglalkozik egy vidékfejlesztési szakember?
A vidékfejlesztési mérnök elsősorban mezőgazdasági vállalatoknál vagy a közigazgatásban dolgozik, ugyanakkor szakmai tudását a saját vállalkozásában is kamatoztatni tudja. Vidékfejlesztési programokat tervez, részt vesz a gazdálkodási, feldolgozási, és kereskedelmi folyamatok integrálásában. A mezőgazdasági termelés területén olyan tervezési, szervezési, irányítási, fejlesztési, és kutatási feladatokat végez, melyek segítenek a vidéki gazdaságok működésének fejlesztésében, az életszínvonal javításában, az erőforrások kihasználásában. Ismeri és alkalmazza az Európai Unió vidékfejlesztésre vonatkozó szabályait, támogatási formáit, használja a pályázati lehetőségeket.
A mezőgazdaság számos területén – pl. növénytermesztés, állattenyésztés, élelmiszeralapanyag-előállítás – regionális és térségi ismeretei birtokában a problémákat felismerve fejlesztési javaslatokat készít, megtervezi és irányítja a gazdálkodást.
A napi operatív feladatok ellátásán kívül végezhet tudományos, kutató, szakértői munkát is, mely az adott terület fejlesztését szolgálja. Fontos szerepet képes betölteni az önkormányzatoknál, területfejlesztés szakigazgatási szerveinél, vidékfejlesztésben érintett alapítványoknál, helyi társadalmi szervezeteknél, érdek-képviseleteknél, kistérségi társulásoknál, ahol regionális gazdálkodással és/vagy vidékfejlesztéssel összefüggő feladatokat lát el. Ezen a szakon elkötelezett oktatók segítik a hallgatók megfelelő elméleti és gyakorlati felkészültségét. Továbbá magas színvonalú tananyag, korszerű tantermek és gyakorlati helyek várják a vidékfejlesztés területén továbbtanulni vágyókat. Mindehhez családias és hallgatóközpontú légkörben juthatnak hozzá hallgatóink. Aki további részletekre kíváncsi, látogasson el a szak honlapjára, www.mgk.u-szeged.hu/oktatas/kepzesek/szte-mgk-mesterkepzes/videkfejlesztesi ahol megtalálhatók a jelentkezési feltételek, a képzés programja, de ezen túl sok érdekesség és további hasznos információk is.
A sikeres mezőgazdaság Veled kezdődik!
Találkozzunk Hódmezővásárhelyen!
Dr. habil. Ferencz Árpád
főiskolai tanár, az SZTE Mezőgazdasági Kar, Vidékfejlesztési agrármérnöki MSc szak szakfelelőse
Jelentkezés: www.felvi.hu
Jelentkezési határidő: 2021. november 15.
Részletes tájékoztatás: Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar MGK Tanulmányi és Továbbképzési Osztály
Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út. 15.
Telefon: 62/532-990
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Honlap: www.mgk.u-szeged.hu
Kövessen minket, és további agrárgazdasági híreinket: