| Legfontosabbak | Támogatás | Források | Gazdaság | Innováció | Piac | Együttműködés | Növénytermesztés | Kertészet | Gépesítés | Állattenyésztés | Biogazdálkodás |
| Vadgazdálkodás | Erdőgazdálkodás | Élelmiszeripar | Agrárképzés |
A szép számban összegyűlt résztvevőket Pethő András, a Szatmár-Régió Szövetkezet Igazgatósági tagja köszöntötte. Megnyitójában először értékelte a 2021-es gazdasági évet, majd szólt a 2022-es tervekről is a Konzervuborka Magyarországon és a friss export piacon témakörében.
Ezt követően Kicska Tibor, a RIJK ZWAAN Kft. konzervuborka termékfelelőse ismertette a cégüknek a termesztők számára összeállított fajtaajánlatát. A RIJK ZWAAN meghatározó nemesítőházként folyamatosan igyekszik a termelők segítségére lenni a különböző termesztéstechnológiához és piaci elvárásokhoz megfelelően illeszkedő fajták megalkotásával. Mind a fajtaválasztással, mind pedig a technológiai kérdésekkel kapcsolatban hozzájuk fordulók számára igyekeznek szaktanács-adásokat nyújtani.
Kovács András, a YARA HUNGÁRIA Kft. kertészeti szaktanácsadója cégük tápanyag-ellátási megoldásait ismertette. Elhangzott többek között, hogy a konzervuborka kifejezetten sóérzékeny növény, a tápanyag-felvétele intenzív. A megfelelő gyökértömeg kineveléséhez fontos a kezdeti jó foszforellátottság. Az intenzív növekedésekor enyhe nitrogéntúlsúlyos ellátás szükséges, de a nitrogénszint fajtafüggő. Elengedhetetlen a folyamatos, harmonikus kalciumellátás az ültetéstől egészen a szüret végéig, természetesen helyes tápelem-arányokkal.
A konzervuborka káliumigényes, de annak túladagolása akadályozza a kalcium és a magnézium felvételét. A növény mikroelem igénye rendkívül magas. Nagyon jó segítség a lombtrágyázás a stresszes időszakok, pl. a kiültetés, a lehűlés, a légköri aszály átvészelésére.
„Elengedhetetlen a folyamatos, harmonikus kalciumellátás az ültetéstől egészen a szüret végéig, természetesen helyes tápelemarányokkal” – Kovács András, YARA
A Malagrow Kft. szaktanácsadója, Deme János, aki maga is szintén több éve foglalkozik konzervuborka termesztéssel, tápanyagutánpótlási szaktanácsadásokkal látta el a résztvevőket. Szólt többek között a Konzervuborka termesztés Malagrow technológiával című kiadványukról is, amelyben azokat a tapasztalatokat, ismereteket gyűjtötték össze, amelyekkel a termesztés során korábban találkoztak, és a nehézségek ellenére is hatékony termelést lehetett megvalósítani.
Deme János ismerteti a sikeres konzervuborka termesztést Malagrow technológiával
Ismertette a cégük által forgalmazott termékek széles palettáját, és külön kiemelte a NanoTac EC újdonságukat, mely a levéltetvek hatékony és környezetkímélő gyérítése érdekében használható fel.
A készítmény kontakt hatóanyaga nem mérgezéssel, hanem fizikai hatásával ejti csapdába, pusztítja az olyan szívogató kártevőket, mint a levéltetvek. Fizikai hatásmechanizmusának köszönhetően nem alakul ki rezisztencia a készítménnyel szemben!
A termesztési hibákról Kukucska György növényvédelmi szaktanácsadó szólt, majd végezetül a termelők által feltett kérdésekre is válaszoltak a szakemberek.
Kövessen minket, és további agrárgazdasági híreinket: